|
Még hogy sztrájk! Micsoda szórakozás!
Guardiola a kispadon hagyta 83 milliós igazolásait (Alexist és Fabregast), de szüksége volt Messi és Iniesta zsenialitására, hogy legyőzzön egy nagyszerű Madridot, mely olyan erőbedobással és elszántsággal küzdött, hogy az enyhítette a vereség keserűségét.
Micsoda előadás! A nagy forrongás közepette Rubiales és az AFE engedélyét kérném, hogy a Madrid és a Barcelona játszhasson a hétvégén. A többi játékos sztrájkoljon jogai érdekében, hogy belelássanak a pénzügyekbe, de az olyan „csodafutballnak", amit számunkra a blancók és a kék-gránátvörösek biztosítottak, minden határozat felett kellene állnia. Nem lehet jobban játszani. Megismétlem: ez felülmúlhatatlan. Micsoda lendület, kezdeményező készség! Micsoda egyéniségek, eszközök, kapusok és megasztárok (Cristiano és Messi teljeséggel és kétségtelenül), micsoda hangulat a lelátókon (a királyiak szurkolótábora a blancók mezében tündökölt, és ezért senki nem molesztálta őket, ez is nagyon tetszett), és milyen okos Benzema, zseniális Iniesta...! A Camp Nou új pázsitszőnyege is minden dicséretet, tapsot megérdemel...
 Egy fájdalom. Az egyetlen dolog, ami fáj, az utolsó szomorú epizód a találkozó végén. Az nyilvánvaló volt, hogy Marcelo belépése Cescnél pirosat érdemelt, és ezt el kellett volna kerülni. De az már bosszantó, hogy néhányan felpattantak a pályára igazságot tenni saját kezükkel, és így produkálni egy „show-t", mely távol áll attól a tökéletes előadástól, amit addig a pillanatig láthattunk. Marcelo nagyon ideges volt és hibázott, de a tömeghisztéria, ami ezt követte, az mindenki imázsát rombolta. Elfogadhatatlan, hogy Villa megütötte Özilt. És fájdalmas volt látni egy csecsemőkorától madridista számára, hogy Mourinho az ujjával megérinti Vilanova szemét. A Mestert védeni fogom mindenben, amit a futball érdekében tesz, és a büszkeségét is, mellyel helyreállította a csodálatos Real hierarchiáját Spanyolországban és Európában. De ez a mozdulata nem méltó a Madrid edzőjéhez...
 A bátor Mourinho. Az nem kérdés, hogy a portugál edző célkitűzése együttese számára - a három kapott gól ellenére - dicsérhető. Vitathatjuk esetleg Marcelo kezdő tizenegybe tételét Coentrao érdekében, aki középen jobban érvényesíteni tudta volna képességeit. De Mou módszere, ahogy szembenézett a találkozóval, varázslatos volt. Taktika és érzelem. Új szisztémája: nyomás és benyomás. Valdés ölte a labdát, ahogy tudta, és a Barca irgalmatlan csikicsukija teljesen hiábavaló, impotens próbálkozás maradt most, amit csak két labdaművész tudott túllépni: Iniesta és Messi. Iniesta egy másik világból jött, az első félideje világossá tette, hogy ki a Dél-Afrikában győztes spanyol csapat igazi hőse Iker mellett. A legjobb meghatározás a góljára, hogy mesébe illő. Aztán itt van Messi. Nincs, aki elbírjon a kis argentínnal. Egy kobrakígyó. Milliméterekre megközelít és aztán öl.
A lélek. A madridista büszke a csapatára a vereség ellenére is. Ez az együttes a helyén maradva, lábon állva halt meg. A Barcelonának az egyéni képességeket kellett bevetnie, hogy legyőzze a fehér mezes tizenegy által formált gigantikus sziklát, amely a Pirri, Benito és Camacho korabeli Madrid szellemét idézte. Nincs egyetlen Real-drukker sem, aki csak egy rossz szóval illetné a királyiakat. Ezt a csapatot szeretjük. Nem bánjuk, legyen ez az egyetlen cím, amit ebben a szezonban elveszít. Majd meglátjuk, ahogy Cristiano is mondta, az nevet, aki a végén nevet.
 Villar és Rosell. Ami engem bosszant, hogy Villar nem csendesedik el. A múlt éjszaka Borbalán méltósággal viselkedett. De Villar kuncogása Rosellel, először a vacsorán, majd utána a VIP-páholyban árulkodó volt. Nos, Villar, már nem csapsz be senkit...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó